Újabb magánbeszélgetés Nancy Tappe-el (2002-ben)

"Az élet egy folyamat..."

Jan Tober interjúja:

-Mielőtt belefognánk a gyerekekről szóló beszélgetésbe, szeretnék feltenni egy kérdést, ami sok szülőt érdekel: a 40-es, 50-es éveikben járók sokszor úgy érzik, hogy illik rájuk az Indigó leírás. Lehetséges, hogy ők az indigók előfutárai?

-Ezek az emberek violák. Nagyon sokféle árnyalat van a színeken belül. Spirituális értelemben nem mindenki ugyanolyan korú. Érthető ez? Vannak, akik sokkal régebben érkeztek, és vannak, akik másképp, olyan ez, mint egyetemre járni. Különböző szakokat, és érdeklődési kört választunk magunknak. Például, lehet, hogy mindannyian a politikatudományt választottuk, de ezen a széles tárgykörön belül megtalálhatjuk a jogot, az egészségügyet, és a pszichológiát – a politikatudományon belül különféle ágazatok vannak, amiket másképpen sajátíthatunk el, és amikről mást és mást kell tanulnunk.

-Azt akarja ezzel mondani, hogy a violán belül különböző típusok vannak?

-Igen, attól függően, hogy mi a programjuk. Mindig is azt mondtam, hogy egy gazdag családban született viola másképp fog cselekedni, mint az a viola, aki gettóban születik. Egy akadémikus családban született viola különbözni fog attól, aki nem akadémikus családban született. Egy művészi környezetben született viola is különbözni fog attól a violától, aki Nyugat-Virginia bányáiban született.

-Rendben. De milyen módon térnek el egymástól a színárnyalatok?

-Nem a színárnyalatok különböznek, hanem a bennük lévő mátrix. Legtöbbször erről nem szoktam a nagy nyilvánosság előtt beszélni, és különböző cikkekben sem olvashatnak róla, egyszerűen azért, mert túl hosszú lenne elmagyarázni, és túl bonyolult lenne az átlag olvasó számára.

-És nekünk el tudná most mondani?

-Megpróbálhatom, de önökön is múlik, hogy megértik-e. Azt hiszem violák is vannak itt. A humanista típusúak a sárgák és violák utódai. Ennél fogva az ő személyiségükben nagyon sok sárga és viola tulajdonság lesz. A „viola emberek” azok, akik elbűvölnek mindenkit, és mellettük minden elhomályosul. Aztán a violán belüli barna barnákat és zöldeket az Indigó véleményalkotók váltják fel. A violán belüli kékek helyébe az Indigó művész lép. A tudatközi, több síkú Indigó pedig a viola utóda.

Na már most, azok a violák, akik a több dimenziós típusban vannak, a legkülönösebbek. Megtalálhatók az élet bármilyen területén, de mindig elvont dolgokkal foglalkoznak. Ők azok, akik új filozófiát hirdetnek, és új vallást alapítanak. Lee (a könyv társszerzője) ebbe a kategóriába tartozik. Érti-e, miről beszélek? Ő viola. Beleillene a véleményalkotó kategóriába is, mert barna. Ugye érti, amit mondok erről a rétegről? Ő tehát nem csak elvont, nem olyan dologgal foglalkozik, amit mások meg sem értenének. Ő megpróbál nagyon logikus lenni, ami a barnák tulajdonsága.

-Így van.

-Sárga nincs benne. Önben van. Nincs benne kék sem, a művész. Önben igen. Tehát Önök ketten azért is tudnak jól együttműködni, mert Önben megvan a humanista és a művész árnyalat, ő pedig véleményalkotó és dimenzióközi tulajdonságokkal bír. De sem Ő, sem Ön nem indigók.

-És akik Indigóknak érzik magukat, azokban van Indigó jellemvonás, vagy nincs?

-Bennük az öntudat a közös.

-Vannak tehát hasonló tulajdonságaik?

-Lehetnek hasonló tulajdonságaik, de ennél sokkal fontosabb, hogy az Indigóknak megvannak a saját jellemzőik. Érti, amit mondok?

-Az Indigók más színek tulajdonságaival is rendelkeznek?

-Igen, és még többel. Ez az, amit meg kell jegyezniük. Nemcsak a violák érezhetik úgy, hogy ők az Indigók elődei. Vonatkozhat ez a violákra, a kékekre, a zöldekre, a sárgákra és a barnákra. Minden színnek van olyan jellemzője, ami az Indigó gyerekekben is megtalálható. Ugye látja, hogy az azonos gondolkodásmód felé haladunk? A Jelenések könyvében erre többször is a „négy sarokként” utalnak, és a „négy angyal fogja a négy szelet”, majd azt írja a könyv, hogy „Ne engedd el addig a szelet, amíg el nem jött ez az idő”. Érti?

Én ezt az Indigók négy típusaként értelmezem. Van harmadik és negyedik dimenziónk. Most épp itt vagyunk (egy jelet tesz a táblára) közel a széléhez. Tehát az Indigók, bár még nem léptek le a szikláról, már megépítették a híd egy részét a violák segítségével. És a violák fognak felügyelni, bár az ő hídjuk itt lesz. (Nancy egy újabb jelet tesz a táblára). 200 vagy 400 évig fog tartani, attól függően, hogy milyen gyorsan tanulunk, és milyen ütemben fejlődünk. 200 év alatt is megcsinálhatjuk, de beletelhet 400-ba is, és az akkori testnek már nem lesz idegrendszere. Változások lesznek. A test nem úgy fog kinézni, mint ma, és nem is úgy fog működni, mint most. A violák lesznek az elsők, a többiek utánuk következnek.

-Mi veszi át az immunrendszer szerepét?

-Az endokrinrendszer. Tehát attól függően, hogy az Indigók milyen gyorsan tudják megépíteni a hidat, mi, Ön, én és Lee visszajöhetünk, hogy gyorsabb haladásra ösztönözzük őket. De a húsz év alatti indigók már nem is akarnak tudni a múltról. Nem akarnak a mi szabályaink szerint élni. Tudják, hogy az ő szabályaik máshol lesznek. A mostaniak a réginek és a jövőnek a keverékei. Vannak, akik lázadnak a múlt ellen, vannak, akik elfogadják azt, és így lépnek tovább. A következő hat évben óriási változások lesznek, mert, mint ahogy mondtam, már „csöpögtetik beléjük” az újfajta szabályokat. Tehát ez nem egyetlen nap alatt fog lezajlani. Fokozatosan fog bekövetkezni, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem a violák irányítják a világot, hanem valaki más. Ez az, amit a violáknak meg kell érteniük. Van bennük valamennyi ebből az információból, de csak egy teáskanálnyi. Szeretnénk, ha megértenék, hogy ők violaként tökéletesek, nem hiányzik belőlük semmi.

-Van egy levelünk, ami így szól: a természetes jelenségek általában nem hirtelen változások formájában következnek be. Az élet egy folyamat. Ön és a könyvében idézett szerzők az Indigó jelenség kezdetét a 70-es évekre teszik. Lehetséges, hogy már évtizedekkel korábban is voltak Indigó gyerekek a Földön, csak olyan kis számban, hogy észrevétlenül jutottak el a születéstől a felnőtt korig?

-Azt kell mondanom, hogy az 1700-as évek előtt csak nagyon kevés viola létezett, gyakorlatilag egy sem. A kék volt a csúcs és voltak a barnák, a sárgák és a zöldek. A violák akkor kezdtek el érkezni, egyre többen és többen, ahogyan most az Indigók.

A violák az előőrs. Érti ugye? Körülbelül két évszázadonként jelenik meg egy új szín, és emelkedik ki a társadalomban. Tehát a violák igazából a tizennyolcadik századtól kezdődően érkeztek egyre nagyobb számban. Korábban csak nagyon kevés volt belőlük. Most azt tapasztaljuk, hogy felgyorsul az idő, és az indigók sokkal nagyobb sebességgel érkeznek, mint azt a korábbi színek tették.

A violák az Indigók előfutárai. Nekik nincs tanulnivalójuk; ők csak felülvizsgálják a dolgokat: a félig elfeledetteket és a félig megőrzötteket. Az Indigók nem vizsgálgatnak; ők futuristák. A jövőt hozzák el nekünk. Nem a múlton rágódnak. A violáknak a feladata, hogy megszőjék a harmadik dimenziót. Tehát minden színnek a feladata nagyon fontos, és megbecsülendő. Mindegyiknek meg van a maga helye és szerepe, hogy ne akadályozzák a rendszert a kibontakozásban. Tehát a következőt kell tudnunk ezzel kapcsolatban: a violák az indigók előfutárai.

Emlékezzenek vissza, az elmúlt 2000 évben, a 20. század közepéig azt tartottuk magunkról, hogy szigorúan vallásosak vagyunk. Igaz, a metafizika szót nem használtuk, bár már Arisztotelész kitalálta. Inkább csak próbáltunk vallásosak lenni, és amit ma metafizikának hívunk, azt a 20. század közepéig még csak spiritualizmusnak neveztük, a keresztény hit protestáns ágának. A különleges emberekre az erkölcsrendészek úgy tekintettek, mint a prostituáltakra. Úgyhogy körülbelül csak az elmúlt 100 évről mondhatjuk el, hogy az embereknek nem kell feltétlenül a Biblia szerint gondolkodniuk. Ki törődött a színekkel? Azon a szinten kinek jutott volna eszébe, hogy az emberi faj fejlődéséről beszéljen, és hogy az Univerzumon belül küldetésünk van? Egyszerűen csak Isten gyermekei voltunk.

Tehát ez a mostani folyamat annyira drámai, és olyan gyorsan zajlik, mint eddig még soha. A vallásosság még mindig fogva tart bennünket, és még mindig nem bízunk eléggé az emberiség fejlődésében. Szellemünk kvantumugrásokkal fejlődött az elmúlt évszázadban, és mi még mindig hiányt érzünk, csak mert valami új dolog van a látóhatáron. Ilyenkor mindig zavarban vagyok – miért vagyunk ilyenek? Csak arról van szó, hogy felgyorsultunk, ezért lineárisan az életünk sokkal drámaibban zajlik. Most ez van. A múltban más volt. Csöndes csobogás, néhány hullámfodor, amit senki sem érzett. De ez most valami olyan, mint a számítógép a maga bájtjaival, belénk hasít és valamit beindít bennünk. Ez valami érdekes dolog. Erre oda kell figyelnünk.

-Térjünk vissza a gyerekekhez. Az utolsó beszélgetésünk óta több, mint 2 év telt el. Tud-e mondani valami újat az Indigó gyerekekkel kapcsolatban, vagy történt-e változás?

-Azt hiszem, egyre tisztábban látják, kik ők valójában. Az elmúlt éven észrevettem valamit Európában és most ezt kutatom. A legtöbb humanistának van egy különleges jegye, az pedig az, hogy a fogaik kuszán állnak. Ez egy kicsit ostobán hangzik. Azért áll így a foguk, mert a szájuk nem elég nagy az elülső fogak számára, és csak nagyon kevesen akarják szabályoztatni. Ez az, amit észrevettem. Ezek az Indigók többnyire olyan családban nőnek fel, akik nem rakatnak fogszabályzót gyerekeikre. Nem tudom, miért nem, számomra ez meglepő, hiszen ezek a gyerekek 18, 20 vagy 22 évesek. De ezt látom a fiatalabbaknál is. Nem tudom, hogy a családok tetetnek-e fel nekik fogszabályzót vagy sem, de nem is ez a lényeg. A művészek, vagy a véleményalkotók között ilyen nem fordul elő.

-Lehet, hogy ezeket a gyerekeket nem érdekli a külső?

-Nem tudom. Én arra is gondolok, hogy ma már nem annyira vagyunk odáig az orvosokért. Nem tudnak már bennünket annyira befolyásolni. Csak ezt a változást tapasztaltam, eltekintve attól, persze, hogy egyre nagyobb számban vannak jelen (mármint az Indigók). Azt hiszem, a legnagyobb változásokat öt vagy hat év múlva fogjuk tapasztalni, de a definíciót szerintem ez nem fogja érinteni. Többet fogunk róluk tudni, az biztos.

-Önnek különleges adottsága van. Lát-e valamilyen új színt?

-Még nem. De amikor az Indigó színre felfigyeltem, azt mondták, lesz még egy szín. Még nem láttam, de nagyon várom.

-Van-e valami fogalma arról, melyik szín lehet ez?

-El sem tudom képzelni.

-Mióta kiadtuk az Indigó könyvet, órás változások történtek a bűnözésben: gyerekek ölnek meg gyerekeket. Mennyiben érinti ez az indigó jelenséget?

-Emlékezzen csak arra, amit mondtam. Amikor elérjük a 100 százalékot, a fele az utópiát fogja építeni, a fele a káoszt. Fele a poklot építi majd. A másik megjegyzésem az, hogy azok a gyerekek, akik megölték embertársaikat, valamennyien véleményalkotók voltak, és ha visszaemlékszik, a véleményalkotók feladat orientáltak. Az emberek csupán eszközök céljaik elérésében. Az a legfeltűnőbb, kivéve azt az esetet, ahol (állítólag) két diák (dartmouthi) professzorokat ölt meg, de még nem olvastam eleget a történetről, és mivel felső középosztálybeli gyerekek voltak, nem ismertették az ügy hátterét, és azt sem, hogy mit csináltak – szóval, hogy amikor a véleményalkotók ölnek, akkor a legtöbb esetben megölik önmagukat is. Valami nem stimmel ezzel a történettel kapcsolatban, de még nem jöttem rá, hogy mi az.

-Mikor történt ez?

-A múlt héten. Az egyik fiú apja adta fel őket. Szökni próbáltak, de azt hiszem, közbejött valami, ami megváltoztatta a helyzetet. De mindkettőjük véleményalkotók volt. Mint mondtam, a legtöbb esetben önmagukat is megölik. Ezért gondolom azt, hogy ennek a kettőnek a története más, és utána fogok járni, hogy ennek mi az oka, mert úgy érzem, nincs kiteregetve minden lap.

-Szedtek valamit?

-Én is ezt szeretném tudni. De szerintem inkább arról van szó, hogy a legtöbbjüknek olyan szüleik vannak, akik miatt megharagszanak az egész világra.

-És ebbe mindenki beletartozik?

-Nézze meg az iskolás Indigókat: ha valamelyik szülő részéről bántalmazás éri őket, akkor az iskolában elmondják valakinek és segítséget kapnak. A legtöbbjük felhívja a 911-et. A rendőrségen elmondják, hogy „A szüleim vernek”. Sokkal nyíltabbak, mint mi voltunk. Mibelénk belénk ivódott, hogy „Nem mondhatjuk el senkinek, mert mi vagyunk a hibásak”. Ezek a gyerekek ezt nem veszik be. Már egészen fiatalon rájönnek erre, és ez még drámaibbá teszi a helyzetet. A tíz év alatti gyerekek olyan dolgokon mennek keresztül, amiken a legtöbb ember soha.

Azt hiszem, meg kell értenünk, milyen gyors a változás. 15, de talán még 10 évvel ez előtt is csak rémülten néztünk volna. Tehát úgy gondolom, hogy az Indigók minél inkább egységesebbé válnak, annál inkább látni fogjuk az éles különbséget a violák és az Indigók között, és ez nagyon nyilvánvalóan fog jelentkezni: körülbelül úgy, mint ahogyan az öregek és fiatalok szemben állnak egymással. És tisztelettel fogjuk majd nézni az új fizikai és szellemi képességeiket.

-Tud-e valamit arról, hogy az Indigók gyerekei valamivel többet tudnának, mint amit az eredeti Indigók tudnak? Más szavakkal, észrevett-e valami olyat, hogy spirituálisan ez az embercsoport is fejlődik?

-Igen, azt hiszem éles különbségek tapasztalhatók. Nem tudom, hogy ezeket lehet-e spirituálisnak nevezni, mivel minél fiatalabbak, annál inkább „komputerizáltak”, és minél tényszerűbbek, annál bizalmatlanabbak a mi világunkkal kapcsolatban, kudarcnak tekintenek bennünket, mert nem tudunk nyíltszívűek és őszinték lenni. Azt hiszem, ez az, amivel mindegyikünknek szembe kell nézni.

-Arra gondol, hogy olvasnak a gondolatainkban, és hogy sokan mást teszünk, mint amit gondolunk?

-Hát, nem tudom, hogy olvasnak-e a gondolatainkban, de azt gondolom, hogy az érzékelésük sokkal élesebb, mint a miénk, és ők nemcsak érzékelnek, hanem meg is bíznak abban, amit érzékelnek. Mi pedig még mindig csak belegabalyodunk. Én ezt úgy mondom, hogy „Mi még mindig hamisan látjuk a világot”. Nem tudjuk, mi a valóság. Csak azt tudjuk, hogy mi az, amit érzékelünk.

Sorakoztasson fel 15 embert, és mind a 15 más fog látni. Tehát az igazságnak sok arca van. Az Indigók számára az igazság mást jelent. Sokkal inkább kétneműek, mint mi vagyunk. A szex nem azt jelenti számukra, amit nekünk. Nem a házasságkötés eszközeként fogják használni; számukra a szex játék lesz, amire egyébként szerintem eredetileg is szánták a nemzés mellett. De a nemzés nem lesz annyira fontos számukra, mint nekünk volt, ami azt jelenti, hogy első sorban önállóságra fognak törekedni, ami a violák feladata.

Tudja, a viola korszak azt kívánja, hogy önállóak legyünk. A violák legtöbbje célorientált. Ezek a gyerekek (a maiak) az utat fogják élvezni, és a cél nem érdekli őket. Úgyhogy sok szülőnek kell majd olyan kihívás elé állnia, hogy gyermeke a középiskola befejezése után nem akar majd rögtön továbbtanulni, és nem is fog. A legtöbben majd otthon fognak maradni, amíg biztosítva látják azt az életformát, amihez a szüleik hozzászoktatták őket. Érti?

A mi nemzedékünk alig várta, hogy eljöhessen otthonról, és mindent elölről kezdhessen. Nekünk nem kellett a szüleink pénze. Egyébként sem adtak volna belőle. Jó érzés volt kirepülni, és a magunk lábára állni. A mostani gyerekek azt mondják „Majd én megcsinálom”, és aztán maradnak a fenekükön. Egyébként az értékrendszerük teljesen eltér a miénktől. Egyesek azt mondják erre, hogy borzasztó, mások meg, hogy fantasztikus. Az igazság az, hogy változásban vannak, megmutatják nekünk, mi a szeretet, és mi meg fogunk lepődni, hogy mit vesztettünk. Megmutatják, hogyan kell élvezni az életet – nem azt, hogy az erős gyerekek hogyan irányítanak az iskolában. Megmutatják, mennyivel több van egy pillanatban, és nem foglalkoznak azzal, van-e bizonyítványuk, vagy nincs, azzal foglalkoznak, ami boldoggá teszi őket. Teljesen mások lesznek, mint mi.

-Én ezt úgy nevezem, hogy „harmóniában élni a bennünk élő gyermekkel”, amit én akkor fedeztem fel önmagamban, amikor édesanyám meghalt. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, megváltozott az életem. Újra fel kellett őt (a gyermeki énemet) nevelnem magamban. Amikor közösen sikerült elengedni a földi, fizikai anyánkat, akkor tudtam segíteni neki, és figyelmeztettem, hogy én vagyok az igazi anyja, a képzeletbeli keresztanyja.

-Gondoljon csak bele, hányan vannak, akik nem is tudnak erről.

-Én tehát azt látom, hogy az Indigók szülei megtanulhatják, hogyan bánjanak a gyermekükkel, és ezen keresztül megtanulják, hogyan bánjanak az önmagukban élő gyermekkel. Ha megvan az egyik, akkor megvan a másik is.

-Teljesen igaza van, ne akarjunk ők lenni.

-Lépjünk kapcsolatba a bennünk lévővel. Az Indigó gyerekek érezni fogják bennünk az őszinteséget és az igazságot.

-Igen, és a többit bízzuk rájuk. Az Indigók szeretik az egyenes beszédet.

-Egyetértek.

-Nem szeretik, ha nem engedjük őket szóhoz jutni. Tegnap eljött hozzám egy hölgy, szövegkönyvíró Los Angelesben, és magával hozta 12 éves fiát. Leültünk és elkezdtünk a fiúval beszélgetni. A hölgy azt mondta, „Tudja, magának el fogja mondani az igazat. Senki másnak nem mondaná el”. Nekem fog beszélni, de neki nem. Elhozza hozzám, hogy megtudja, mi történik a fiával. Hát nem furcsa?

-Nekem tetszik. Még egyszer köszönöm, Nancy.

Részlet Lee Caroll és Jan Tober "Indigó Gyerekek" című könyvéből.

Olvasd el az első részt is! Kattints ide: Bevezető az indigókék gyerekekhez

Olvasd el a második részt is! Kattints ide: Legyünk irányítók!