Indigó gyerekek

"Nem birtokolsz senkit és semmit"

A gyerek nem a szülő tulajdona! 

Ez meghökkentő, de igaz. A gyerek egy társ, aki mellénk szegődött, ahogy mondják, a gyerek választotta a szülőket. Épp olyan szellem mint mi. Egyetlen különbség, hogy a jelen “Föld” nevű misszióba, mi pár évvel hamarabb érkeztünk. De ez nem jelent semmit. A szülő életfeladata, hogy fogadja az újonnan érkezőt és segítsen neki itt gyökeret verni.

Mivel a gyerek lemásolja a szülőket, ezért egy tükörkép. Megmutatja életünk, viselkedésünk, jellemvonásaink fonákságait. A gyerek olyan, mint egy árnyék, állandóan velünk van, nem lehet elbújni tőle. Az emberek nagy többsége nem veszi észre, hogy a gyerek viselkedése, az ő saját kritikája, a gyerek megmutatja a felnőtt hibáit, fonákságait, mindez jó alkalom lenne a szülők számára tanulni. Azonban a legtöbb szülő nem érti a gyerek jeleit, hanem el kezdi „nevelni” azt, kihasználva fizikai erőfölényét. Ennek annyi értelme van, mintha rugdosnánk saját árnyékunkat, vagy széttörnék a tükröt, mert nem azt látjuk, amit szeretnénk.

Mai materiális világunkban csak az számít, ami megfogható, ami birtokolható. Sajnos ez meglátszik a családok viselkedésén is. A legtöbb szülő vagy saját tulajdonának tekinti gyerekét, és azt tesz vele, amit akar, vagy a család csak egy fizikai együttlét, semmilyen különösebb spirituális kapcsolat nélkül. A gyerekek is megtanulják, hogy csak az számít, ami birtokolható, illetve a jutalmazás kimerül egyre drágább tárgyak ajándékozásában. A materiális szemlélet az elidegenedéshez vezet. Ez a világrend hosszútávon nem tartható, maga a természet kezd már közbeszólni. Az élet évmilliárdok óta fennmaradt, hiszen egy önszabályzó rendszer, mely saját működését folyamatosan úgy alakítja, hogy az legjobban illeszkedjen a környezeti változásokhoz, célja, hogy fennmaradjon.

Az 1950-es években születtek az első indigó gyerekek, ők amolyan előfutárok voltak, kis létszámban. Aztán számuk egyre gyarapodott. 2000 évig több korszakot határoztak meg a kutatók, az indigó gyerekek tulajdonságai alapján (alap, alfa, béta, stb). 2000-től kristály gyerekeknek nevezik őket, bár igazából ez is csak egy kis módosulás a tulajdonságokban. Úgy tűnik a korszakok igazából a született gyerekek alkalmazkodása a környezethez.

Honnan származik az indigó elnevezés?

Bioinformatikai ismereteinkből tudjuk (biorezonanciás kezelések esetén alkalmazzuk), hogy a DNS elektromágneses jeleket bocsát ki, illetve fogad, így vezérli a sejtet, ez az elektromágneses jel biztosítja a szerven belüli, illetve szervek közötti kommunikációt. Azonban ezek a jelek túlmennek a sejt fizikai határain, és kívülről tekintve a szervezetet, ez az aura. Az aura több színből áll, ezek állandóan változnak, aszerint, hogy mit gondolunk, mit teszünk. Megállapították, hogy a színek bár egyediek és folyton változnak, azért van egy általános dominancia. Régebben a piros volt egy domináns szín, ez ma már eltűnőben van. A piros a szeretet színe. Az indigó gyerekek elnevezésüket onnan kapták, hogy aurájuk dominánsan indigókék színű. Ez közös jellemzőjük. Jelentése magas spiritualitás.

Az indigó gyerek igazából olyan, mint kis ember bőrébe bújt felnőtt, felnőtt gondolkodással. Ők már gyerekként is felnőttek. Nagyfokú spiritualitás jellemzi őket. Egyfajta felsőbbségi tudattal jönnek a világra, így is viselkednek. Küldetésük van, és hatalmas önbizalmuk. Nem tűrik a diktatúrát, velük mindent meg kell beszélni, mint felnőtt a felnőttel, és megértik. Agyuk mint a szivacs, minden információt elsőre rögzít, és tárol, éppen ezért nem szabad becsapni őket. Mivel sok mindent másképp tesznek, mint a társadalom, főleg nem rutinból cselekszenek, ezért iskolákban az mondják, hogy nem tudnak beilleszkedni. Tudni kell, hogy a mai iskola az csak standardokat állít, beskatulyáz, rákényszerít egy általános viselkedési normát a gyerekekre. A tanulás sem információszerzés, hanem a tananyag magnószerű ismétlése, ráadásul tanárfüggő módon. Mivel minden gyerek egy személyiség, nem lehet egyformára mintázni őket, ahogy fűnyírás után egy nappal sem egyforma hosszú minden fűszál. Megállapítható, hogy amelyik átlagos gyerek mindenből kitűnő, mind fizikai, mind szellemi síkon, ott komoly problémák vannak. Ha a fél osztály ilyen, akkor az iskolarendszer értékelése borzalmasan rossz.

Az indigó gyerekek fizikailag hiperaktívak, amíg le nem köti őket valami érdekes dolog. Ha nem találnak érdekes gondolatokat, akkor magukba zárkóznak, úgy tűnik senki sem érti meg őket. Nem félnek az ijesztgetésektől, és nem is félénkek, ha érdekli őket valami, azt azonnal közlik. Testi felépítésükön azonnal látszik, hogy nem a fizikumuk az erősségük, hanem a spiritualitásuk, és ezt jól ki is használják. Jellemzi őket, hogy vagy állandóan, vagy csak időnként látják más emberek auráját, sok esetben látják a betegségek okait.

Általában keveset esznek, azt viszont céltudatosan, érzik, hogy szervezetüknek, mikor, mire van szüksége. Soványságuk nem betegség.

E közös vonásaik ellenére különböznek céljaik szerint, van amelyik művész, van amelyik tudós, és van amelyik a Föld megmentéséért küzd. Ezek az irányultságok azonban már gyerekkorban láthatók.

Közös jellemző, hogy nem találják helyüket a Földön, hiszen ők sokkal spirituálisabbak, más értékrendet képviselnek, nem illenek be ebbe a materiális világba. Éppen ezért nevelésük sem egyszerű, nem lehet az indigó gyereket betenni a homokozóba és leülni a padra könyvet olvasni, hanem velük kell együtt építeni homokvárat és közben elmondani, hogy mit, miért teszünk. Kis iskolásként, de felnőttként kell velük beszélni, komoly dolgokról, és sokszor előfordul, hogy azt mondják, ezt már tudják. Hogy honnan?

A legfőbb probléma általában a szülő. Nem a gyereket kell nevelni, hanem a szülőt. A szülők többsége nem készült fel az indigó gyerekek érkezésére. Az is érdekes, hogy a legtöbb esetben erősen materialista családokba születnek indigó gyerekek, mintha a természet így szeretné fenntartani az egyensúlyt. Ilyenkor évekig komoly konfliktus alakul ki családon belül, míg végül a gyerek megneveli a szülőt, aki belátja, másként kell cselekednie.

A legmaterialistább szemléletű kutatók is belátják, hogy az indigó gyerekek teljesen más értékrendet képviselnek, mintha más világból jönnének, vagy csak nem jó időben, esetleg mintha küldetésük lenne ezen a világon változtatni.

Tudni kell, hogy a materialista szemlélet jellemzője, hogy csak azt fogadja el, amit lát. Ami számára nem megmagyarázható, vagy a magyarázat megkérdőjelezi a materialista szemléletet, azt kizárja, azzal nem foglalkozik. Ha valami nagyon nyilvánvaló, és emiatt nem zárható ki, akkor mitológiának, mesének nevezi, ez egy kompromisszum.

Talán az indigó gyerekek segítenek, hogy túl legyünk ezen a materialista gondolkodásmódon. Az ilyen gyerekek száma egyre nő, szinte minden tág értelemben vett családban található egy-egy.

- Orosz Zsolt -

Forrás:  Végtelen határok … maga a valóság

Lehetséges?

"Értem, vagy inkább csak érzem?

Egymást megérteni...

Elég nehéz volt túlélni azt a felfedezést, hogy senki, de tényleg senki ezen a világon soha nem fog megérteni igazán és mélyen. Ám az Élet, mint mindig, ebben az esetben is rendkívül korrekt: én sem fogok soha senkit igazán mélyen megérteni, esélytelen. 

Lehetetlen, hiszen én nem vagyok Te és Te nem vagy én, én én vagyok, egyedül, a saját Univerzumom közepén, itt ülök, és irányítom a rendszert. Ha elég ügyes vagyok, és tudatos, akkor szuper minden, ha mégsem, akkor így jártam, ajánlott tanulni a helyzetekből és hajtani a tudatosság felé. Akárhogy is zajlanak a dolgok, ha kívülről szemlélem, felettébb mókás minden.

Szóval nem, ne is álmodj róla, soha nem fogjuk igazán megérteni egymást, nem véletlenül találták ki az elfogadást. Ez bizonyíték arra, hogy mindenre van megoldás... 

Elfogadás, ami azzal kezdődik, hogy elfogadom önmagamat, az érzéseimet, gondolataimat, életemet, úgy ahogyan van. Ez van, sőt, volt ami volt, és ami következik, az szintén tőlem függ. Nem szuper? Szerintem minden kreatív elme örül ennek... 

Ja, hogy úgy gondoltad eddig, hogy én értem, hogy miről beszélsz? Én megértelek? Igen, megértem, hogy Te is élni akarsz, megértem, hogy tapasztalsz, és érző lény vagy, megértem, hogy sokszor neked is fáj, és megértem azt is, hogy TE is ugyanannyira vagy tökéletes, mint én, vagy bárki más. Sőt, megértem, hogy Te is tele vagy félelmekkel, és sokszor Neked sem könnyű. Felismerem, hogy mik mozgatják az érzelmi szálaidat ott a mélyben, felismerem a játszmáidat és szükségleteidet, a mondataid mögé tudok nézni, képes vagyok érezni az érzéseidet, és tudod, látom, hogy mi vagy legbelül, látom azt az énedet, amit sokszor önmagad elől is titkolsz...

Ennyi, ettől én még egyáltalán nem értelek meg téged. Csak érdeklődő vagyok, nyitott és nagyon kíváncsi, meg persze próbálok elfogadó lenni, azt gondolom, az az egyik legnehezebb összetevő. Ám azt látom, hogy minél jobban elfogadom önmagam tökéletes tökéletlenségét, annál türelmesebb vagyok a környezetemhez is. 

Szóval nem, ne is álmodj róla, soha senki nem fog megérteni igazán. Ne keseregj, fogadd el, fogd fel érdekességként, tekints kíváncsian a világba, légy nyitott, türelmes, és töltsd meg a szívedet szeretettel. 

Hallgass az érzéseidre, a megérzéseidre, azok megmondják Neked, merre menj, kiket engedj be az életedbe, hogyan kezeld a világot és Önmagadat.

Az Élet egy csoda, függetlenül mindentől...

Ui.: Ha én nem értem önmagamat, mennyire jogos az az elvárás, hogy mások megértsenek?

- Akkor mégiscsak legyen egy Baileys kávéval, jéggel és sok tejszínnel!

Üzenem Neked...

"Imádlakörökké"

...Üzenem Neked, hogy szeretlek...

Amikor legutóbb arról beszéltél, hogy miért születtél le most ide, nem mertem mondani, nem akartalak félbeszakítani...

...Miattam...

...És én miattad...

Kinyitottam a szememet utána való reggel, és összeállt a kép! Azért születtünk le ide, most, így, mert egymás nélkül nem ment volna. Lázadtam ellene, ez ellen is, mint minden nagy kötődés ellen, de nem... Ez olyan kötődés, amit semmi nem radírozhat ki.

Amikor ma Te is "véletlenül" pont erről beszéltél, akkor döntöttem úgy, hogy tényleg leírom ide...

...Üzenem innen, hogy szeretlek...

Sőt, fenéket! 

IMÁDLAKÖRÖKKÉ!